2011. augusztus 24., szerda

Álmaim netovábbja :)

Döntöttem.
Ha hadsereget küldenek ellenem, én akkor is fodrász leszek. Az ollóim hegyesek, az akaratommal hegyeket lehetne mozgatni, a szememmel pedig embereket ölni. :D
Mikor ezredjére fordult meg a fejemben hogy miért nem csináltam eddig?! Kicsit felhúztam magam az életemen. Hát én fodrász akarok lenni. Sőt nem akarok, hanem az leszek. És imádni fogom. És profi szintre fogom magam feltornázni. Mert minden fejben dől el. És én már eldöntöttem. Kész,vége, ez van. Mosni fogok, és vágni. Festeni és fecsegni. :DDD És jaj de fogom én szeretni :)))

Szóval, belevetem magam ebbe a kis világba, és minden erőmmel azon leszek, hogy jó munkaerő váljék belőlem, hogy megszépítsem társadalmunk tagjait :DD Valakin muszáj lesz gyakorolnom majd... Elsősorban családom, és barátaim karbantartásával fogom kezdeni. Ha nem akarják, hát sebaj. Karfás székem is van, lekötözöm őket <3 :DD

2011. augusztus 18., csütörtök

Psziché

Asztrológia.

A lelkemben és a fejemben egyaránt érdekes gondolatok keringenek hónapok óta.
Kergetik egymást a gondolatok, egyik elnyomja a másikat, majd az utóbbi erőre kap és valamilyen oknál fogva felerősödik, átveszi a hatalmat. És ez a kisebb fajta csatározás már nem is tudom mióta tart...
Próbálok racionális lenni. A saját érdekeimet nézni. Végre azért tenni valamit, mert nekem lesz tőle jó, mert engem fog boldoggá tenni. Bevallom az életem eddig nem épp erre épült... És mint megtudtam nem hiába.

Beszélgettem két nagyon kedves emberrel, akik segítettek rámutatni arra, miért és hogyan kellene... És ami eddig történt annak mi volt az oka. Egyáltalán nem nagy szavakkal dobálóztak. Nem elképzelhetetlen hülyeségeket közöltek velem, és nem akartak velem sok "szemetet" megetetni. Kimondottan reális és kézzel fogható mondatokat kaptam tőlük. Élvezet a társaságukban lenni. És boldogabbá válsz a lelkesedésük, és szakértelmük láttán. RITKA.
Igen, nagyon ritka manapság olyan emberekkel beszélgetni, akik társaságában hasonlót érzünk. Vagy mert nem tudják átadni azt amit akarnak, hiába lelkesednek, és értenek a munkájukhoz, vagy mert át tudják adni, csak éppen nem azt amit kellene... :D (egyetemi előadások)
Szóval rengeteg dologról beszélgettünk.
Volt ez a nagy bécsi munka tervem, mellette a sulival...
Meg volt a suli, és mellette a fodrász képzés.
Szívemhez a második variáció sokkal közelebb áll, gyerekkori álmom teljesülhetne végre. De ugyebár manapság semmi sincs ingyen, hát ez sem.
Szóval úgy gondoltam irány Bécs. A lehetőségek városa. De késik a várva várt munka. És kicsúsztam a határidőből. Jelentkezni kell a képzésre, át másik egyetemre....
Én vártam. 3 hónapig. Egyáltalán nem türelmesen, mert a saját életemről van szó. És sztem ez a fél életemet meghatározná, ha csak nem az egészet... Azt hiszem elég energiám, pénzem, szabadidőm és tudásom van belefektetve idáig. Kicsit sem áll szándékomban feladni. Nem azért nyelvvizsgáztam, ECDL vizsgáztam, érettségiztem egész jól,csináltam meg százmillió vizsgát, és továbbképzést hogy leragadjak és másokra várjak.
Menni akarok már, és csinálni, és örömet okozni magamnak. Olyat tanulni, ami öröm lesz, nem csaknekem, hanem másoknak is :) Olyat csinálni, aminek a végeredménye egy elégedett vendég, és egy elégedett ÉN :))

Így hát jelenleg a fodrászat van első helyen. Amit ők is mondtak. Hogy nekem most valószínű ez lesz a legjobb. És egyre jobban én is ezt érzem. Már eddig is láttam lelki szemeimmel a szalonomat ahol dolgozni fogok. Egy gyönyörű, de nem nagy hely. Fekete- mélylila- bézs. A domináns színek. És egy kis csapat. Aki akár egy családi is lehetne. Ahol a túlóra nem egy halálbüntetéssel ér fel... Imádnám. Azt hiszem lassan de biztosan elérem a célomat. Diplomás fodrász leszek :D Aki volt gyári munkás, dolgozott irodákban, volt titkárnő, ügyfélszolgálatos és pultos-pincérnő is. Szép az élet. Fő a sokszínűség :D
Abban reménykedem hogy soha nem kell majd önéletrajzot írnom, bele sem férne miket csináltam XD
Nah szóval, komolyra fordítva a szót, remélem hogy nem kell, mert saját szalonom lesz, azzal a bizonyos kis családdal, egy fiatalos bandával. Akikkel munka után lehet inni egy kávét, vagy egy vodkanarit :D Vagy el lehet menni hétvégente sátrazni, hegyet mászni, túrázni, vidámparkba... vagy spontán tengerparti partyba... :)))

Ha léptem valamerre jelentkezem.
Puszi életeim :)
És köszönöm hogy még mindig van aki támogat, aki megért, aki mellettem áll. Aki pedig már teljesen hülyének néz, az nem is a barátom...
szóval szeretlek titeket <3 :*


2011. augusztus 12., péntek

Most megint mi már ez?!?!?!

(persze ehhez a történethez is van egy zeném...: http://www.youtube.com/watch?v=JPf54UpeF5k&feature=player_embedded#at=130 )

OHH MEINN GOOOTT.

Már egy pár hónapja játszadozik velem a TV.
Egyre értetlenebbül állok a dolog előtt.
Laptop az ölemben, Tv előttem. Hallgatom a híreket, nézem a filmet. Odanézek hirtelen másik filmben érzem magam, kicsit mintha megváltozott volna a főszereplő is. Nem értem.
Nah jó, biztos menet közben ráültem a távkapcsra, és egy nagyobb mozdulatváltásnál tuti benyomtam vmi gomdbot. No para. Keresem alattam a távkapcsot. Matatok, kutatok, ott kell lennie. NINCSSS OOTT. Meglátom az ágyam másik végében.
Nah akkor már kezdtem kétségbe esni.

Oké jó. No para még mindig. Véletlen volt. Vegyük úgy hogy meg sem történt.

De mikor fél perc múlva ezt újra megismétli, és megint más csatornára vált át...
Gyorsan körbenézek. Valamit keresek. Én sem tudom mit, de fürkészek.
Semmi. Enyhe pánik lett rajtam urrá...
MAjd egy pillanat múlva csak egy sikolyt hall fentről a szobámból a családom: VALAKIIIIIIIIIIIIIIII. AZONNNAALLLL JÖJJJÖÖÖNNN FEEELLL.
Persze eközben én futok lefelé a lépcsőn -.-" :D
Szerencsétlenek el sem tudák képzelni hogy mi történhetett...

Ha valaki, akkor én utálom a megmagyarázhatatlan dolgokat.
Ez már nem az, ez rosszabb, paranormális. Vagy vmi olyamsi...
Kétségbeesett magyarázásom, mutagatásom és hebegésem-habogásom után apukám szétszedte, összerakta, újra programozta, megnézte a távkapcsot is... SEMMMIII.
Tökéletes a TV-m. Merthát mi más lehetne. "Biztos meghülyültél, ez jó. Semmi baja nincs....Feküdj le aludni, biztos fáradt vagy"  AHA. PERSZE. Lófasz és estifény... -.-"

Most már kezdem megszokni, több hete játszunk egymás idegeivel. Ő átkapcsol. Én vissza. Ő megint átkapcsol, én újra vissza...
Most egy pár napja már olyat is szokott hogy hangerőt változtat és kikapcsol, meg néha beee!!!
Hát az anyád! Tudod kivel szórakozz. Persze saját magamat ilyesztgetem...

Tegnap pl lenémította magát. Erre én maxra feltettem. Enyhe ideggörcs közepette. Kicsit visszajött a hang. Aztán úgy gondolta hogy ő 3 perccel később észlelei hogy maxon van. Míg én laptopomon függőztem, átkapcsolta magát egy horror filmre, és sztem szemét módon megvárta míg sikoly következik a filmben, és nicsak én hirtelen max hangerőn élvezhettem a a haláli csendből feltörő sikolyt.

Majdnem "beszartam".... Már bocs a kifejezésért, de tényleg... :DDD

Oké, nagy nehezen visszaállt a pulzusom a megszokottra, mikor gondoltam most már lefekszem, és nézek vmi értelme sfilmet... Persze nem volt, találtam vmi cuki felhős réteket mutogató világjáró műsort.
Nézem, rá vagyok feszülve, hogy de szééép. Erre mit csinál?????

Villan egy nagy kéket!!! Enyhe hanghatások közepette kikapcsol.
Nah oké. Ez már tényleg nekem is sok volt. Mikor gondoltam hogy visszakapcsolom, mert" velem aztán nem baszol ki"... Mi történt?!?!? Leáramtalanította magát.

Oké. Én azt éreztem hogy most vagy futok. Vagy kiugrok az ablakon. Vagy nagyon nagy lendülettel be a fal felé, magamra a takarót és ALSZOL, SZILVIA  ALSZOOOOL.
Az utóbbit választottam. Majdnem megfulladtam, de pár perc "muszáj aludnod, muszáj aludnond" csendes gondolatmenet futtatás után megérkezett mr. álommanó.

Nem is tudom. Lehet hogy ki kéne vinnem a szobából azt a masinát... De mi lesz ha egyszer csak megszólal a rádió?!?! Lehet nem volt jó ötlet ideiglenesen hazaköltözni ?!

BoriFanatik

http://www.youtube.com/watch?v=ECGdoSVizSc&feature=player_embedded#at=15

A mai nap ezzel a számmal indult, és benne minden érzés...
Az enyém.

Olyat szeretnék veled,
Amit csak veled lehet.
Amit mással nem lehet
Amit mással nem merek.

Pont Pont Pont

2011. augusztus 11., csütörtök

Megint egy újabb tánc?!

Igen.
Szeretném.
Nagyon.
Még annál is jobban.
Újra. És újra.
Nem kell minidig, az lehet hogy sok lenne
Elvesztené a varázsát.
De most már szeretném.
Elég idő eltelt.
Hallod?!?!
KELL.
Mi lesz?!
Nem érzed hogy várom?!
Nem látod hogy???
...Nem látod....

Mi lenne, ha minden ember megeröltetné magát egy kicsit, és észrevenné a láthatóan láthatatlan valóságot?!?!
Jómagam és embertársaim nevében is köszönöm. :D

Akkor talán nem kellene kimondanunk, és gondolnunk erre a  sok: "mi lenne ha, mi lett volna ha?" kifejezésre. Szörnyű. Komolyan. Én pár hónapja eldöntöttem hogy megyek a saját fejem után. Ami akkor jól esik, azt teszem... Hát mikor ezt elhatároztam felcsavarodtam egy oszlopra. Ezt nem fejteném ki. Érdekes volt. :DDD
A győriek tudják... Ha te vagy az egyik, ne nevess, nem ér vigyorogni sem. :D Felejthetetlen élményt csináltam magamnak... XD De élveztem ám. Jóvolt. Legalábbis furán bizsergető. :DDD A lányok mondjuk nem így gondolták. Azt hitték Szilvinnyónak elmentek otthonról... De mégsem. Most jöttek csak igazán haza :DDD Vagyis akkor. Azóta is azt az "esetet" hiányolom, Kicsit most üres. Lehet megint meg kéne csavarodni... Vagyis fel... :DDD

Ilyenkor kicsit azt érzem hogy nem vagyok normális. De nem súlyos, nem vagyok diliház eset. Ez csak egy enyhe csimborodás. Amolyan "agyfasz kaptam" :D Néha megesik... Ennyit el lehet viselni... :D

Jóéjt. Világosodjatok meg. :D <3

2011. augusztus 9., kedd

Idézetek birodalma

A 20. szülinapomra kaptam valamit, ami nagyon kedves a szívemnek... Egy olyan "igazi" fényképezőt.:)
Teljesült az egyik nagy vágyam. A szüleim ajándékoztak meg vele, lassan már két éve... (hogy telik az idő:O)
Nos, mikor kibontottam a kis csomagot, enyhe zokogógörcsöt kaptam... :$ Alig bírtam abbahagyni... Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen ajándékot fogok kapni <3 Azóta hozzám nőtt, egyek vagyunk. Ő és én :))
Ezt ma találtam, gondoltam megosztom Veled is :)
Azért fényképezünk, mert tudjuk magunkról, hogy felejtünk. Elfelejtjük a hetet, a napot, az órát; elfelejtjük azt a pillanatot, amikor a legboldogabbak voltunk. ♥

És milyen igaz... Ha tehetném minden nap minden pillanatában csinálnék egy fotót az engem körül vevő világról, az érzésekről... A mosolyról, könnyekről, villámokról, napsütésről, emberekről, szitakötőkről, tetoválásokról, falevelekről, hajnalokról... minden szép és "csúnya" dologról...

Mivel sosem növök fel, és ezt már anyukám is számtalanszor dörgölte az orriom alá... :
Sosem szabad elfelejtenünk a bennünk lévő gyermeket. Mert a bennünk lévő gyermek az, aki megakadályozza, hogy megbolonduljunk. :)

Nem gondolom, hogy az élet értelmének kérdését egy megoldásra váró feladatként kellene elképzelnünk. Van az élet, és vagyok én. Bármi megtörténhet....


Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes. Azt, hogy hogyan éljek, mit tegyek, mind az óvodában tanultam meg. Az egyetemen a bölcsesség nem volt különösebb érték, az óvodában azonban annál inkább. Íme, amit ott tanultam: Ossz meg mindent másokkal! Ne csalj a játékban! Ne bántsd a másikat! Mindent oda tegyél vissza, ahonnét elvetted! Rakj rendet magad után! Ne vedd el a másét! Kérj bocsánatot, ha valakinek fájdalmat okoztál! Evés előtt moss kezet! Húzd le a vécét! A frissen sült sütemény és a hideg tej tápláló. Élj mértékkel! Mindennap tanulj, gondolkodj, rajzolj, fess, énekelj, táncolj, játssz és dolgozz egy keveset! Délutánonként szundíts egyet! A nagyvilágban óvatosan közlekedj, fogd meg a társad kezét és ne szakadjatok el egymástól!


Úgy tűnik, pár évente összekaparom a széthullott életemet, azután újrakezdek mindent a semmiből. Mindegy, mibe fogok, mindegy, milyen elszántan próbálkozom; úgy tűnik, nem tudok felkapaszkodni a boldogság, a siker és a biztonság szédítően magas csúcsaira, mint mások. (...) Szeretnék elérni egy pontot, amikor egy pillanatra abbahagyok minden munkát, körbenézek, megkönnyebbülten felsóhajtok, és azt gondolom: végre ott vagyok, ahol lenni akartam! Valami hiányzik, tudod? Az életnek az a különleges varázsa, amit éreznem  
kéne... de a varázslatnak nyoma sincs.


Az emberek nem egyszer és mindenkorra születnek meg azon a napon, amikor az anyjuk a világra hozza őket, hanem az élet újra meg újra rákényszeríti őket, hogy megszüljék magukat.


A könnyebb utat akarod választani, mert félsz. Félsz, mert ha elbuksz, akkor nem tudsz mást hibáztatni. De hadd mondjak valamit: az élet ijesztő, szokj hozzá! Nincsenek varázsos megoldások, minden tőlünk függ, úgyhogy állj talpra, menj és tegyél érte valamit! Mert azértékes dolgokat sohasem könnyű megszerezni.


Olyan nagyképűen, magabiztosan szoktunk ítélni! Megvan a véleményünk: ez ilyen, az olyan. Pedig dehogy tudjuk, milyen a másik ember! Egy másik életből csak a felszínt látjuk, a jéghegy csúcsát. De hogy mi is történt egy másik ember életében a születésétől kezdve mostanáig, hogy mitől lett ilyenné, milyen terheket hordoz, mennyi érték és szépség van benne, csak talán nem volt, aki előcsalogassa, észrevegye - sokszor alig-alig sejtjük!

Pillanatok, érzelmek.

Pár nappal ezelőtt a világ egy újabb oldalát ismertem meg.
Megtudhattam milyen 12-16 órában egy étteremben egyedüli pultosként egyetlen szakácsnővel karöltve elvinni éjjeli műszakokat.  Érdekes. Mit ne mondjak. *.*
Elég sűrűn jönnek külföldiek, és aki nem tud németül... Nos azokkal is megértjük egymást, de kézzel lábbal hadonászva mutogatjuk "mi kéne" :D Azóta én vagyok az Activity királynője :DDD
Eddig is sokat kommunikáltam az emberekkel, a többi munkámból kifolyólag, de ez megint más, teljesen új környezet, új munkakör, más emberek... És még tetszene is, ha a 2 óráig tartó standolásról le lehetne mondani... :DD
Szeretem az embereket. Jó azt látni, hogy éjjel vagy hajnalban kómás állapotban bejönnek az ajtón, megisznak egy kávét, esznek valamit, beszélgetünk kicsit, és úgy mennek el hogy "ide még visszajövök!!! az biztos!!"  És másnap mit látok?! Hajnal 3kor betoppan és köszön hogy jóreggelt Szilvia  :))) És tényleg visszajött :O:O :D Meglepődtem... Mert megtanultam már, hogy embereknek hinni, főleg egy ismeretlennek, sem ésszerűnek sem reálisnak nem mondható -.-"
Ő is fáradt. Több órája vezet. Nincs társasága. Az a pár perc, amit az étteremben, vagy leginkább a pult mellett velem beszélgetve eltölt, számára felfrissülés... Jó érzés hogy talán kicsit kellemesebbé tehettem a kora hajnali unalmas és monoton órákat... Persze van a "bunkó paraszt szájbataposnálak " fajta is, ami az idegeimre megy... De el tudok küldeni bárkit oda ahonnan jött, mindezt szépen, nyugodtan, és még mosolygok is hozzá... :D Ezt a képességemet az Eonban az ügyfélszolgálaton tökéletesre fejlesztettem... :DD Legalább annak a helynek is volt haszna...

Már kaptam főznivaló kukoricát 2 kamionostól :DD Ezernyi dícséretet, hogy "mondták már hogy gyönyörű a szemed?!?!?!" Hihetetlen emberekkel találkozom...  Az egyik vett egy szenyát. Majd 5 perc múlva visszajött, vett még egyet, csak azért hogy beszélhessen velem és megkérdezze van e barátom :DDD Azt mondta először nem merte... Mondom még jó hogy ilyen félelmetes vagyok...Közölte hogy nem. Csak ő volt beszari. De aztán egész nap ezt bánta volna hogy nem beszéltünk XD Irtó jó fejek egyébként, és egy élmény megismerni őket egy kicsit közelebbről... Az egyik szabadidejében autóversenyző. A másik bejárta már a fél világot. A harmadik utálja a tejszínhabot. Van aki képes volt órákig ott ülni velem szemben és bámulni. Majd addig olyan szavakat és kifejezéseket használni, míg nem paradicsommá érett pofival álltam előtte :DD -.-"
Igen, el tudok pirulni... Imádom... -.-"  Azt mondják édes, én azt mondom inkább a halál. :D
Majd olyan is van, aki szereti a szenvedélyes feketét. Kihangsúlyozta enyhe pajzán vigyorral a bajsza alatt hogy csak és kizárólag a kávéra gondolt. :DD Majd megosztotta velem hogy miket csinálna velem ha nem lenne felesége... XD
Egész jó az arcmemóriám, ezért megismerem azokat, akik többször is voltak már, legalábbis azokat biztosan, akikkel már beszélgettem is, nem csak a Jóreggelt mit adhatok?! sablonszöveget... :D
És tök jó látni hogy örlünek mikor azt kérdezed: esetleg kávét két cukorral mint tegnap?! Az a kómás szem hirtelen elkezd mosolyogni :DD Hogy iggeeeeeen :D emlékszel?!?! de aranyos vagy :D
Nah szóval. Ennyit az új ideignlenes emberközpontú munkámról...

Létezik hogy egy olyan ember hiánya miatt vagy megőrülve aki valójában soha nem is volt a "tiéd"?!?!?!
Hihetetlen.
Megőrülök most már. Gondolkoztam mi a fene bajom lehet. De nem jövök rá. Nekem ilyenekkel soha nem voltak próblémáim. Könnyen, vagyis nem könnyen, inkább aránylag hamar túltettem magam minden csalódáson, szakításon, távolságon... Mindenen. De ez most valahogy nem akar sikerülni.
SZILVIA szedd már össze magad....
És a poén hogy ő nem tudom mit érez ebből az egészből... Lehet semmit. Lehet azt hiszi engem nem is érdekel hogy már nincs a közelemben. Lehet hogy neki is rossz. Lehet hogy már nem is emlékszik... Bár azt nem hinném...  AJJmár ez a sok "lehet"...
Falramászok. Elegem van saját magamból. Én meg a nagy terveim. Hogy majd újrakezdek. Hogy elmegyek. Hogy minden más lesz. Hogy harcolok az álmomért. Hogyaza... -.-"

Végülis alakul...alakul... nem sok látszata van idáig...  De ahogy mondani szokták:
Nincsenek varázsos megoldások, minden tőlünk függ, úgyhogy állj talpra, menj és tegyél érte valamit! Mert azértékes dolgokat sohasem könnyű megszerezni.

"Az első éjszaka nélküled, csak az első volt nehéz, és aztán már csak az ital volt kevééés" :DDD
Valami ilyesmi...
Csak én nem iszom... :DD

2011. augusztus 7., vasárnap

Imádatom tárgyai *.*




Ha valaki esetleg elfolythatatlan vágyat érezne az iránt, hogy meglepjen valamivel...:)))

2011. augusztus 6., szombat

A hiány az egyik legerősebb érzés, ami a világon csak létezhet. 
A szeretett lény hiánya. 
Hátborzongató, hogy miket élünk át, mikor Ő nincs velünk... A világ elveszti a színeit. Képesek vagyunk az utcán rossz irányba menni, akár beleesni egy hatalmas gödörbe, neki tolatni egy autónak, elkésni bárhonnan, elfelejteni bármit... Ilyenkor nem vagyunk önmagunk. Minden érzékünk távozik vele együtt. Majd mikor újra az ajtóban áll, megváltozik a világ... 

Visszatérnek a színek, és újra megtanulod értékelni, mit jelent egyetlen ölelés...Tőle... ♥ :)

2011. augusztus 3., szerda

Szilvia receptkönyve :))

Mivel szeretek a konyhában sürögni forogni, és az utóbbi időkben elegendő idővel rendelkeztem ahhoz, hogy profivá fejlesszem magam, hát íme a kedvenceim, amiket eddig egész jól sikerült összehozni :)

Ezt a cupcake névre hallgató finomságot én vaníliás és csokis tésztával csináltam, a krémet a tetejére pedig mandula aromával színeztem zöldre, a kis papíron, amiben megsütöttem pedig apró zöld piros virágminták voltak :) Így kinézetre is guszti volt :))



Baconba tekert csirkemelles-tojásos-majonézes darabok őzgerinc formában.... Egyszerű. Gyors. Finom. Különleges... <3 



Ezt a kuglófot csináltam már több fajta módszerrel is. De nem vagyok az egyszerűség híve... Ezért másodjára megbolondítottam... :D Mandulás- csokis volt a tésztája. Amit miután kihült, szépen szabályosan 5 cm-enként    felszeleteltem, majd megkentem vaníliás főzött krémmel. Aztán újra összeillesztettem a sütit, tálalásnál pedig úgy szeleteltem mint a tortát is szokták, így a töltelék különleges formában jelent meg benne, finom volt... :))



Ennek a szépségnek Ferdinánd- tekercs a neve. Belül cukros vaníliás "krémmel" van megkenve, majd sülés közben cukor van olvasztva a tetejére. Kicsit időigényes, de megéri...Csak ajánlani tudom. Osztatlan sikert arat :) Mivel többször is csináltam már, és mindig elborult és eldeformálódott a tepsiben, ezért múlt héten kitaláltam, hogy muffin sütőbe teszem a kis csigákat, és így tökéletes marad az alakja :))


Ez magéárt beszél. Kakós fonott kalács. A tésztát kinyújtom, 2 felé veszem. 6- 6 részre vágom. megkenem a kakós masszával, és összetapasztok két csíkot, majd az így kapott 3 husszú töltött tésztát összefonom. Az aljára rásül, és kellemesen ropogósan ráég a kakó... Hát nyammmm... <3

Ő itt a sajtkrémes, vagy tojássalátás kenyér :)
Csak meggyúrom a tésztát, 10 kis cipót formázok belőle, összeteszem őket virágszirom formában, és vacsorának pontosan megfelelő... Fincsi, és laktató.


Házi francia krémes. Hát egyszerűen isteni... Nem tudok mit mondani :D igaz hoyg 3 óra mire így néz ki. De mikor elolvad a szádban, nah az mindenért kárpótol... :) Soha többet cukrászsüti... :DD

Pávaszem. Hát nem egyszerű. Mindig önálló életre szeretne kelni és szétrepedni a piskóta... De nem fog ki rajtam. Mindent a cél érdekében :)) Irtó finom... A recept egyenesen mamától... :)


A legjobb az egészben mikor látom a családom szemében hogy: úristen, ez definom... Mondaniuk sem kell, az hogy látom a szemükben a csillogást, hogy finom, hogy tetszik nekik, pont elég... <3

Kérdőjel

http://www.youtube.com/watch?v=oan_WhqoD10&feature=BFa&list=FLfqQ2mTl5Uuc&index=4

Jelenleg ott tart az életem, hogy sehol. SEHOL. Mondják, hogy vannak az életünkben bizonyos pontok. Pontok, mikhez egyszer csak elérkezünk. Néha egy egy ilyen állomásnál várni kell. Néha rögtön, gondolkodás nélkül lépni. Néha ez a pont, véleményem szerint akár hónapokon keresztül is húzódhat... Nos ha jól érzékelem a saját helyzetem, akkor most vagyok azon a ponton mikor várok. Szinte magam sem tudom mire. Mintha azt akarnám, hogy valaki más lépjen helyettem. Hogy más döntsön. Katasztrófa.
Pedig nem tudom, és soha nem is tudtam elviselni, ha más akarta irányítás alatt tartani az életem. Kikérem magamnak.  Nehogymár. Ez az enyém. Ha másról nem is mondhatom el, ez tényleg a sajátom... Hogy nézne már ki, ha az egyetlen dolog, amit magaménak mondhatok, még az is másoktól függene?!
Szóval van ez a pont, aminél jelenleg álldogálok. Néha jön egy kisebb fuvallat, amitől vannak piciny kilengések. Előre, hátra...Jobbra..Balra. Egyelőre csak azt érzem, hogy hátra semmiképp. Előre kellene. De nem kerülőúton, balról vagy jobbról megközelítve. Most már haladni a "jobb" felé. Mert kiakaszt az, ami most van. Ez a nagy semmi.

Van a fejemben egy képzeletbeli papír, amire készítettem egy ábrát. Sok nyilacskával, ok, okozati összefüggésekkel. Csak hogy ne könnyítsem meg a saját dolgom... Minden nap elképzelem, hogy végigmegyek az egyik ilyen útvonalon, a nyilak mentén... És próbálom reálisan nézni, mi sülhet ki az adott választásból. Mondhatom, hogy azért toporgok egy helyben, mert mindegyikben van olyan ami nagyon, és ami kevésbé sem nyerte el a tetszésem -.-' Olyat pedig még nem tudtam alkotni, ami teljes mértékben megfelelne saját magamnak. Pedig képes vagyok kompromisszumokat kötni, sőőőt...
Nem azzal van problémám, hogy küzdeni kellene, és odatenni magam, és hajtani egy bizonyos időn keresztül. Mert nem. Én tudom hogy az élet arról szól, hoyg valamit valamiért... De ezek a lehetőségek akkor sem tetszenek. Hé te Sors!! Légyszi... Valami jelet, ha lehetne! Meghálálnám. De tényleg.

Most érzem azt, hogy el kellene mennem egy jósnőhöz... jól jönne ha megsúgná, mi lenne a helyes...

2011. augusztus 2., kedd

Az igazi férfi?!

http://www.youtube.com/watch?v=6NiXSLRalO8


A nők szerint az igazi férfinak tűz parázslik az ujjbegyén. S mi nők, hiába menekülünk, húzódozunk, tiltakozunk, tekintete belénk ragad, hipnotizál, érintése végigszalad gerincünkön, s lénye elvarázsol.

Nem tudunk, s nem is akarunk elbújni előle. Ha megtaláljuk az igazit, mindig csak vele lennénk. Szeretjük az illatát, testének közelségét, bőrének simaságát, a ráncokat a szeme körül, amikor nevet. Jó elaludni a vállának gödrében, a szuszogását hallani éjszakánként. Jó mellette felébredni és még egy kicsit hozzábújni, nézni, ahogy nyújtózkodik, mert borostásan is tetszik nekünk. És jó esténként várni, mialatt vacakol a fürdőszobában, fogát mossa, feküdni készül.

Van benne valami… elektromosság! Amitől készen vagyunk, amitől bepörgünk, ami nélkül nem akarunk soha többé még élni sem! Az érzés persze megmagyarázhatatlan, de ha mégis kéne valamihez hasonlítani, talán egy villámcsapás pont megfelelő lenne…

Az igazi férfi udvarol, azt mondja, szereti a pihéket a nyakunkon, a lassan tovatűnő álmot a szemünkben, szereti a testünk illatát, amikor készülődik benne, mélyen a vágy. Amikor tarkónkhoz ér, nyelnünk kell.



Az igazi férfi játszik. Nem rohan ajtóstul a házba, lassan közelít és puhán. Vadászik. Csak úgy mellesleg megérint. Mögénk lép, nyakunkba csókol, s egy érintésétől a szikra lobban. Az igazi férfi nem siet. Tudja, hogy idő kell a vágyhoz, megvárja szépen, míg megszűnik körülöttünk a világ, és már csak őt látjuk, már csak azt akarjuk. Nem elveszi, odaadjuk. Nem eltűrjük, hanem befogadjuk...




És akkor mi a helyzet, mikor ő nem tudja, hogy rá mondod azt, hogy rá gondolsz, mikor azt írod "igazi"?!?! Hm... Fura az élet. Nagyon fura...

2011. július 24., vasárnap

Betoppantunk, pontosabban inkább zuhogó eső közepette becsusszantunk a 8 tonnányi kicsiny csomagunkkal a  mocis tali helyszínére, mikor kb a 3. ember már nem bírta tovább és megkérdezte hogy ez a cucc ugye nem csak kettőtöké?!?! Hangjában enyhe irónia és lenézés volt érezhető, és hát nem is tudom... Mintha hülyének nézett volna minket. :DDD
Végülis... Ahogy nézzük. Be is szólt hugom, miután elment a pasi hogy nah majd meglátjuk a 3. nap végén hogy ki volt a hülye. :DD  Jó, lehet hogy néha kicsit túlzásba esünk, de egy nő minden eshetőségre felkészül. Számításba kell venni, hogy esetleg:
-eljön a jégkorszak --> plédek, minden mennyiségben; vastag ruha, ami csak egy női utazótáskába belefér; apától kapott nagyon nőies bicska, amire ha ránézel már akkor is összepisiled magad :DD konzervek!!! bundás cipő, szintén bundás mellény, a felkészültebbek abból is kapucnisat visznek. :D elemlámpa.
-beköszönt az örök kánikula--> bikinik; sok folyadék; naptej; testápoló, szalmakalap, szúnyogirtó.
-monszun éghajlat lesz úrrá a sátrunk felett--> hát ide el sem kezdeném felsorolni :DD
-jön egy hurrikán--> a sátrunkat a lehető legtöbb helyen kampókkal, szegekkel, kötelekkel, huzalokkal biztosítani arról, hogy az a földtől az életbe se szakadjon el... És persze takarófólia. Akár több rétegben... :D

Persze mint mindig, nekünk volt igazunk...:DDD
Szerintem a tábor területén kb 3 sátor volt amiben nem keletkezett kisebb patak, esetleg nagyobb tó. Mondanom sem kell az egyik a mi túlélő sátrunk volt.... A szomszéd sátor kedves lakói pl tőlünk kértek műanyag poharat és Szilvia törlőkendőt, majd meregetős technikát alkalmazván megpróbálták a tavat eltávolítani a fekvőhelyükül szolgáló "sátor"ból. Érdekes volt ahogy egy zöld polifoam és a mi lábtörlőnk lazán keresztbe volt dobva a sátor tetején "így lehet kevésbé ázik be"... :DD
Majd másik kedves szomszéd bicskát kapott, hogy dinnyét ehessen, a bizonyos kellemes másnap túlélése érdekében.. :D Tükröt is kértek, hogy az újdonsült tetkót meg tudják tekinteni, és le tudják kezelni. És még nedves törlőkendővel is készültünk... Hisz ha "véletlen" sáros leszel, mert "véletlen" belerántanak a dagonyába, víz híján valahogy mégiscsak meg kell tisztulni... :D
Hát szóval most mondja azt valaki hogy a nők túlzásba viszik. Nem NEM visszük túlzásba, mi csak több száz ember ellátásáról is tudunk gondoskodni. :D

Pár képet teszek fel nektek, egy kis ízelítő, egy kis hangulat... :)

Szerintem ez magáért beszél... :) 

                                                         Azok az esti beszélgetések... <3



                                                                    Fürdésvan.... :DD

2011. július 19., kedd

                                                                            IMÁDOM :)))

2011. július 12., kedd

http://www.youtube.com/watch?v=Lwc57BS5UTI

ÖRÖKKÉ NYARAT AKAROK!!!!!!!!
napsütést. fagyit. dinnyét. jégkrémet. limonádét. vattacukrot. lánchintát. meleg éjszakákat. fülledt nappalokat. rövid éjjeleket. fesztiválokat. nagy motorozásokat. kirándulást. strandolást. bikinit. sátrazást. balatont. korai napfelkeltét nézni a medence széléről.... egy koktéllal vagy egy cappuccinoval a kezemben... erkélyen üldögélni a legjobb barátokkal egy napernyő alatt.  lógatni a lábam, táncolni a csillagok alatt, kiabálva énekelni, suttogni a szerelmem fülébe a színpad előtt a kedvenc számainkat....
esetleg valakivel eltölteni egy kellemes nyári éjszakát... (:
kikapcsolni. megőrülni. belefeledkezni....

http://www.youtube.com/watch?v=eFjjO_lhf9c

http://www.youtube.com/watch?v=D9wD4KhQoqA&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=FpJUrt0O7uY :D





nah ki tart velem?!
használjuk ki édeseim ;)  az élet legnagyobb kalandjai és igazi emlékei ezeken a nyarakon születnek... tegyünk érte hogy legyen mit eltitkolni a gyerekeink elől, és legyen mit elmesélni az unokáknak :P :D

Kalandra fel emberek *.-

2011. július 10., vasárnap

Szabadság

Már megint vége van valaminek. Hogy én ezt mennyire utálom.

Nem lehet leírni, aki nem volt ott, az úgysem érti. Pedig tudjátok, én aztán tudok magyarázni... -.-' :D:D

Nem alszol 4 napon keresztül.
A sátrad jobb esetben csak egy göröngyös úton "álldogál", ezt azért macskakörömben, mert a mienk a sátorverés első 5 percében eltört, és enyhén instabillá vált. Hát nem is mi lennénk... :D
Rosszabikban nem találsz helyet, és egy rózsabokorral, esetlegesen egy sövénnyel kell osztoznod szerény hajlékodon, vagy néha pihenni a motorodon. :D Vaaagy fel sem kell állítani a sátrat, mert vannak oly készséges emberek, akik csak és kizárólag a helyhiány miatt (:D:D) szívesen megosztják sátrukat veled  :D:D
Van a meleg. Nem lényeg, hogy összefonnyadsz a napon, a hideg sör egyesek szerint mindenre gyógyír. :D
Vannak a hangok. A motoroké, a koncerteké, és a részegeké. :D Mikor a 3 egyszerre dübörög a dobhártyád környékén, nah az az igazi "feeling". :D
Függőséget okoz?!
Naná.
Simogatja a szívet és a lelket. :D
Annyira hiányzott már valami. Valami ilyesmi ami ebben a pár napban történt...
Talán ez volt a bizonyos tündérmese szele?! Talán.

Visszamennék. Itthon túl nagy a csönd...

2011. július 6., szerda

Fura, mikor a fogdoki asszisztens annak örül, hogy újra lát. Hisz már reggel 7kor tudta hogy velem kezdődik,majd délután 5kor velem zárul a napja. Így mikor meglátott a váróban rendesen örvendezett, hogy igggenn ezazzz eljött a nap vége. Megjött "szilvike", akit most így egy jó 8-9 órás munkaidő "hepiendjeként" jól megkínzunk. (sátánikacaj és villogószemek)
Persze szegények próbáltak nagyon nagyon kíméletesek lenni. De mikor beteszem a lábam a rendelőbe. Uh.
Maga a pokol. Érzem hogy elönt a forróság, közben szakad rólam a víz. A szemem az egy pontra fókuszál, megakad rajta. A fúrófelszerelés. Aminek a váróban ülve kiszűrődő hangja leginkább a texasi láncfűrészes kivégzési módszereihez hasonlít. Szóval teljesen mind1, hogy ott bent a fúrók, a maró anyagok, a kis döfő szerszámok, és a fogók társaságában mennyire akarnak velem nyájasak lenni, mert én akkor is PÁNIKOLOK.



Emlékszem kiskoromban mikor beültettek a nagy zöld székbe, aminek az a célja hogy közelebb emeljen ahhoz a reflektorhoz, amit csak egy csészealj lenne képes kibocsátani, hát legszívesebben kiszaladtam volna a világból. Elvakítva kérdeztem hogy most mit csinál a doktornéni?! mi az amit be akar tuszmákolni a számba?! és minek azt odatenni?! fájni fog?! nagyon?! mennyire?!?!?!?!
Persze mindre az volt a válasz hogy nyugodj meg szilvikém, nem bántunk. Hát köszi. Nem bántasz. Fasza. Most már nem is félek. :D:D:D
Az egy dolog hogy ő nem akart bántani, az meg egy másik hogy nekem 3 lóadag szuri  után is fájt amit ő csinál. Dehát nah. Apukám mindig azt mondta hogy a szépségért szenvedni kell kislányom. Lásd pl Fogszabi ( és a miatta átélt foghúzások) <3 Köszönöm szépen, akkor nekem már rég Miss World-nek kellene lennem.

Most 3 napi kezelés után (végülis erre a pár napra be is költözhettem volna a váróba) 1 évig megint nem szándékszom a fogdoki közelébe merészkedni. Végülis levonhatom a következtetést hogy újabb élményekkel lettem gazdagabb. Megtudhattam a váróban ücsörögve:
Hogy a műfogsort hogy lehet rögzíteni. ( a néni még szemléltetni is akarta, de gondoltam néha jóból is megárt a sok, köszönöm inkább nem nézném meg :D:D )
Hogy mennyibe kerül a fogpótlás ha megvernek.
Hogy hova kapsz szurit ha itt ott avagy amott fáj a fogad.
Hogy hány éves kortól indul be a fogíny sorvadás, és hány nap alatt húznak ki 13 egészséges fogat.
Hogy a nyugdíjkorhatárt már megint tolják felfelé.
Hogy én már nem is leszek nyugdíjas. (készüjjjé kisjányom, mert a te korosztályodnak már úgyis mind1 -.- :D)
Hogy hallottuk-e, hogy a Mariskának is műfogsora van, és hogy az övé ragaszhatós, nem pedig felkattintós. Meg az övé porcelán ám. hmmm honnan lehet ennyi pénze a Mariskának?!?!

Hát szóval megérte ott szépen csendben türelmesen várakozni. A városban terjengő összes pletykát megtudtam, ami az utóbbi egy évben terjeng. Mikor bement valaki, aki később jött, mint a sorukra váró nénik akkor azt nagyon tudták szidni. Azt hittem egyik most már feláll utána megy és szétveri a fején a tapogatót. Esetlegesen kilyukasztják a "betolakodó" személy biciklijének a kerekét. -.- :D:D: Mert hát voltak ám ott ötletek, hangosan gondolkodni azt nagyon tudnak az öreglányok. :D
Egy élmény volt. Köszönöm :D
Csak ezért lehet benézek, miután felépültem a lelki traumámból amit ott abban a csúnya zöld székben kellett átélnem. Viszek be kekszet, meg rostos narancsot inni, meg még lehet popcornt is. És meghúzdóva egy sarokban csendben mozizok egyet. :D:D:D

2011. július 3., vasárnap

"Egy más világ" :)

Tegnap a nagy filmnéző maratonunkon felbuzdulva 'kiccsaláddommal' nekivágtunk a mozik világának.
A Transf.3. 3Dben szerettük volna, de anyukám annyira nem díjazta az ötletet, és még a lányai lelkesedése sem hatotta meg, ( én nem nézek hülye robotos filmet -.-' ) így hát nem volt más hátra mint előre a Szerelem kölcsönbe című előadásra. ( a főszereplő pasika a kocsijával együtt a szerelmemmé vált az első 10 perc után, apukámnak továbbítottam is a kívánságomat. gondoltam karácsonyra ez is egy lehetőség :D:D:D)


Most ha tudnám hogy lehet olyat, akkor  közvéleménykutatást csinálnék, "Kalandok a moziban" címmel :D:D:D Mindenki leírhatná legkedvesebb, esetleg legelviselhetetlenebb élményeit :P
Érdekelne... :D Sztem biztosan érdekes dolgokat tapasztaltatok már ti is egy egy mozizás közepette... :D

2011. július 1., péntek

Érdekesség

Pénz?! Hol?! Merre?!
Ennyit az emberekről.
Egy részről érthető, hisz manapság szinte mindent ez irányít.
De lányok, könyörgöm, azért legyen már bennünk tartás...
Ha egy pasi a pénze nélkül már nem is tetszene annyira, akkor inkább gondold át kétszer, mibe mész bele...

Ma találtam, érdemes beleolvasni: http://penzertmindent.blog.hu/
Hajrá srácok, nagyon remélem, hogy azért belebotlotok egy két "igazi nőbe" is.
Minden esetre érdekes nyár elé néztek... (:

2011. június 29., szerda

Heartbeats

http://www.youtube.com/watch?v=s4_4abCWw-w&feature=player_embedded

Én mindig is tudtam hogy néhány kutya értelmesebb és ragaszkodóbb mint az emberek, de ami ma történt velünk...Arra tényleg nincsenek szavak...
Bizsunak( chau-chau) halva született a kiskutyája. Csak én és hugom voltunk itthon, mivel kiskorában bent nőtt fel, szabad bejárása van a lakásba. És egyszer csak bejön, szájában vmi pici sötét dologgal. Bizsu olyan kis. nagyon halk fura hangokat adott ki, mint még soha,  és szinte sírtak a szemei...
Nekünk hozta be, odatette elénk a kiskutyát és nyalogatta, aztán közelebb tolta az orrával, és nézett ránk felfelé a nagy csillogó szemeivel, hogy valamit csináljunk vele, mert látta hogy nem mozog...
A szívem szakadt meg, azt hittem elkezdek zokogni...

Hogy lehet segíteni egy olyan élőlényen aki tényleg nagyon fontos neked?! Hogy mondod el neki hogy ha tehetnéd azonnal felélesztetted volna a picijét :/ És nem azért nem segtítettél mert nem szereted őt, hanem mert tehetetlen vagy, még ha szegényem azt is hiszi hogy az emberek fölötte állnak...
Azóta Bizsu bent fekszik a helyén, több órája... és meg sem mozdul :(
Kimentem, leültem mellé a földre és simogattam a pociját, úgy, mint mikor kiskorában nyugtalan volt,és nem tudott elalduni...
Annyira sajnálom, nem tudok mit írni...

Inkább kimegyek hozzá, egyébként sem szeret egyedül lenni...
Nem tetszik ez a keserű valóság ami mostanában körbevesz... Egyáltalán nem.
Hol van már a tündérmese?! Csak egy kis darabot szeretnék, legalább egy kis szellőt, amiből érezhetném hogy jobb lesz :/

2011. június 28., kedd

Most nagyon megtisztulok *.*

Mivel évek óta úgy be tud görcsölni a hasam, hogy olyankor nem csak a mozgás, de még az egyszerű levegő vétel is nehezemre esik, úgy döntöttem csinálok egy spontán tisztítókúrát. Most végre van arra időm, hogy foglalkozzak magammal ilyen téren is. Tegnap voltam egy "gyógyboltban" és kapva az alkalmon vettem ilyen speckós teát. Napi négyszer kellene inni. És azt mondta csajszika aki készségesen ajánlgatta ezt a "fííínomságot", hogy ha már ennyire belekezdek ebbe, nos akkor már ne is egyek semmit 3 napig.
Léböjtöljek.
Hát sájsze. ( aki ismer az tudja hogy én nem napi 5ször eszem kicsit, hanem 15ször rengeteget, szóval léböjt = harakiri)
Mikor kibontottam kis fehér tasakban rejlő varázsnövényeket, úgy éreztem magam mint vmi boszorkány  :D Brutálisan tömény szaga van a cuccnak, már attól tisztultam hogy bekerült a légutamba :D:D:D
Megnéztem mégis mit akarok beletunkolni a kis szervezetembe. Hát ö. Hirtlen néztem ám nagyokat, nem hogy eszembe nem jutna ilyeneket meginni/megenni, de azt sem tudtam hogy léteznek ilyen nevű növények :D XD
Így a szagukon már nem is csodálkozom...

Áhh brrrrrrrrrrrrrrrr... :S:S:S
Megkóstoltam. Oké. Végülis kinyírtam az ízlelőbimbóimat. A hideg 4szer futott végig a hátamon. Hát ez katasztrófa. Ha éreztél már keserűt akkor az mézédes ehhez képest :D :S
Azt hiszem érdekesen izgalmas 3 napnak nézek elébe. Hát minden elismerésem annak aki ezt naponta 4szer képes magába önteni.
Lehet be kéne szereznem egy birbongot...
Ha nem jelentkeznék újabb poszttal, akkor a "gyógyfüveknek", és a nagy önmegtisztótókúrámnak köszönhetően kihaltam.

Pusszanat (:

2011. június 24., péntek

"Nagy utazás"

Azt hiszem depressziós a lelkem.
De nem úgy. Máshogy. Olyan furán. Olyan megfogalmazhatatlanul. Nem igazán tudja megemészteni a körülöttem lezajló dolgokat. Pedig én akartam.
És az álmaim miatt csinálom.
Nem kesereghetek, nem lehetek szomorú, nem fájhat.
Valamit valamiért.
És úgy hiszem van ez a valami, amit lecserélek egy sokkal jobbra.
Csak hát ugye...ami eddig volt, annak is volt egy nagyon kedves része.
És ezt a kedves részt nagyon nem szerettem volna soha elveszíteni.
Igaz minden rajtunk múlik. És a legszebb emlék a szeretet, melyet mások szívében hagyunk magunk után.
Az én szívemben hagytak eleget. Ez talán egy életre kitart.
Végül is, mind1 is. Így is úgy is egyszer lesz egy saját szalonom, még ha a világ másik végén is, ők lesznek a törzsvendégek. Akiket mindig csokival és pezsgővel fogok várni. Mert megérdemlik <3

http://www.youtube.com/watch?v=p4FAReheGrw&feature=related

Ma mikor jöttem haza vonatokkal és buszokkal felváltva, figyeltem az embereket... Csak úgy szemléltem őket, ki merre kivel és miért mehet... Egyeseknél akkora csomag volt hogy ha odatette volna elém, én ki sem látszom mögüle :D
Egy lány ült velem szemben az egyik IC-n. Kiment mosdóba, és mikor jött vissza egyszer csak vki elfutott mellettem és egyenesen a nyakába ugrott... Kiderült hogy egy nagyon régi kedves bnője volt az, aki olaszországban élt, és most jött haza, és teljesen véletlenül látták meg egymást. Nem is tudták hogy ugyanazon a vonaton fognak utazni, nem hogy ugyanabban a kocsiban...
Olyan jó volt őket nézni, folyton ölelgették egymást, olyan őszintén, tudod...olyan aranyosak voltak :) Tényleg látszott rajtuk hogy ezer éve nem találkoztak, de imádják egymást, legalábbis... egykor nagyon imádhatták egymást :)
Jó látni hogy van még ilyen szeretet a világon, ritka kincs...
Úgyhogy emberkék jól becsüljétek meg amitek és akitek van. Mert jöhet bármi ami "elszakíthat" tőle, és mikor már nincs, ne akkor akarjuk szeretni...

Szép álmokat *.*

2011. június 23., csütörtök

Egy szobányi emlék

Esik az eső.
Sír az ég is...
Az utolsó éjszaka együtt. Leírni is rossz, kirázott a hideg.


Most van az, amikor nem tudom hogy mondjam el... 
Pedig nagyon akarom. 
Ki szeretném magamból írni az érzéseket és az emlékeket.
De képtelenség. Ezeket nem lehet. Át akarom adni, azt akarom hogy te is érezd milyen az, amikor valami megváltozik.
Mikor valami úgy változik meg hogy igazából észre sem veszed. 
Pedig ott történik előtted...Mi több. Veled.
És a legfájdalmasabb, hogy ez a változás valaminek a végét jelenti.
És mégsem érzékeled, csak arra eszmélsz fel hogy már NINCS.
Hogy egyik pillanatban még a jelened, másikban pedig már csak a múlt kedves emléke az a kis szoba, a 12 m2, a narancs falak, a pici szekrények, amikbe 3 éven keresztül egy élet volt bezsúfolva; és a lányok....


http://www.youtube.com/watch?v=i0mQuqI858s&feature=player_embedded#at=177  :/ <3


A lányok. Róluk nem is tudom mit, és hogy.... tényleg nem tudom hogyan írjam le, mennyire fognak hiányozni...
Pedig még itt vannak mellettem, de épp ez az ami hiányozni fog. Hogy csend van. És mégsem vagyok egyedül.
Hogy minden apró kis rezdülését ismerjük egymásnak. Tudjuk hogy mivel lehet a másiknak igazán örömet okozni, és akár egyetlen szóval egy életre megbántani. 
Félelmetes mikor ennyire ismersz már valakit, és még akkor is igényled a társaságát mikor rossz passzban van, mikor az egész világot utálja, mikor téged is ki tudna nyírni egyetlen mozdulattal, de nem teszi. 
Mert történhet bármi,  Barátnők vagytok. Megosztjátok egymással minden egyes perceteket.
Élettársak. 
Felejthetetlen pillanatok, napok és éjszakák. 
Együtt sírtunk, nevettünk, együtt utáltuk "a szemét pasikat", virrasztottunk vizsgák előtt, majd "nekünk már úgyis mind1 alapon lementünk bulizni", ünnepeltünk, megleptünk, meglepődtünk, megilyedtünk, megszoktuk, megálmodtuk, megcsináltuk... Segítettünk egymásnak, kérni sem kellett.
Imádom őket. Már most hiányoznak...


Legördült egy könnycsepp :/ 
Ebben 3 év minden emléke benne volt....


"Voltak órák, amikor úgy tűnt mintha várna, valamire várna minden perc.
Ahogyan a tél is várta, de talán pont mi vártuk azt,
A balzsamos tavaszt, egy fuvallatot mára.
És voltak esték, amik a végtelent keresték, színevesztett pokrócokon álmainkat lesték.
De végül szerteszálltak, végleg tovább álltak, csak néhány fosztott emlék, amit itt hagytak a mára."

2011. június 21., kedd

Felkeltünk. Felöltöztünk. Elindultunk. Nyáriasan. Napsütésben.
Gyalogoltunk. Buszoztunk. Megkapta Az órát (:
Ebédeltünk egy kedves kis helyen, majd sütiztünk egy másikban. "Szülinapoztunk" az élettársakkal. És közben megvitattuk a világ nagy dolgait.
Kéne már egy gyerek valamelyikünknek. Vagy legalább lenne már egy esküvője vkinek. Lagzit akarunk. És családot. És szerelmet. És babázni. Persze senki sem a sajátjával, csak úgy... néha meglátogatni a bnő picijét...:D Elkényezteteni, venni neki pici édes királylányos vagy királyfis miniruhákat :D

Figyeltük az embereket egy narancslé társaságában. Szikrázó napsütésben minden olyan más.
Hunyorítasz, és mosolyogsz... Még arra is akit máskor észre sem veszel... Sétálsz a családdal, a barátokkal, a "pároddal". Esztek egy fincsi olasz fagyit. Nyami, nincs is annál jobb. Eperöntettel, édestölcsérben 8)
Egy szabadnap mindenkinek jár. Mert KELL.
Legszívesebben most lemennék a partra, kifeküdni a víz mellé. Hallgatni vmi kellemes kis zenét. És nem csinálnék semmit. De tényleg semmit.
Aztán persze a lelkiismeret furdalás felhajtana 10 percen belül... :D:D
Holnap szóbeli vizsga, csudijólesz. Alig várom. *.*
Azt hiszem ha más nem, elmesélem a tanárbácsinak, hogy mennyi kisbabát láttunk, hogy milyen édes volt a kislány hajában a rózsaszín kiscsat, ami harmonizált a virágos rucijával :D
Hihetetlen hogy az ember milyen dolgokat megjegyez, miket megfigyel, viszont mikor a tanulásról van szó, én pl olyan leszek mint egy amnéziás, akinek a rövid távú memóriája is hiányzik, hiába akarom, és akarja a tankönyv megtanítani a dolgokat, az agyam TILTAKOZIK, mint mikor a szervezetbe beültetnek egy új szervet, és idegen dologként érzékeli, és kilökődik,pontosan ilyen érzés. Be kéne fogadnom, de úgy érzi hogy az nem ide tartozik, nehogymár... :D:D:D
Szóval nyáron a tanulás az felér egy halálbüntetéssel, nyáron az embernek ne kelljen tanulni, se dolgozni... Nyáron had érezze jól mindenki magát... :$
Egyszer világ uralomra török és júniustól augusztus végéig nem engedem hogy az emberek nyaraláson kívül mást csináljanak. Kényszeríteni fogok mindenkit a semmittevés édes ízére. De komolyan.:D:D
Tudom hogy nem vagyok normális...
De néha kellenek álmok, még akkor is ha teljességgel lehetetlen a megvalósításuk... :$



Szép napot (:

2011. június 20., hétfő

Hétköznapok

Mostanában egyre kevesebb kedvvel és lelkesedéssel indulok el dolgozni, és úgy egyébként mindenhová...
Talán mert egyre hülyébb dolgokra kérnek meg, hogy csináld ezt, meg csináld azt, mindegy hogy nem értesz hozzá, mindegy hogy kanyarban nem ilyen munkakörbe vettünk fel, csináld. Mert te vagy a kis szerencsétlen egyetemista, és neked úgyis mind1.
Terhelhető vagy, hisz nincs semmi dolgod munka után, csak hajnalig tanulni. Majd miután levizsgáztál újra bejönni hűn szeretett munkahelyedre.



Sőt már nem csak a munka terén, de úgy érzem lassan mindenről elmondhatom hogy kevésbé érdekel, mint régen. Felébredek, kinyitom a szemem, és inkább fognám, álomba kényszeríteném magam. Akár hónapokra. Miért nem lehet ilyet?!
Bár akkor Magyarország tuti biztos megszünne létezni, amennyi stresszes és depresszoiós ember él itt, mindenki inkább álmodna...
Igaz, érthető. Ez a dolgozom éjjel nappal kinyír mindenkit, tudod mint vmi megszállott sztahanovista.... persze a kávé meg az energiaital életben tart egy darabig. De csak egy darabig. "Sajnos" a koffein nem minden... Mindenkinek feladja a szervezete előbb utóbb. Nem vagyunk mi szuperhősök, sem robotok. A mi korosztályunk 60 éves korában már sehol sem lesz. Szagolhatjuk alulról az ibolyát...
Siralmas hogy abból áll az életünk hogy megállás nélkül dolgozunk. Sajnos a munkahelyemen látom, hogy aki kicsit is magasabb és felelősségteljesebb beosztásban van, azt mondhatni hogy a családja nem is látja otthon.
Felnevelni így egy gyereket, megtartani így egy feleséget, vagy ápolni egy igazi kapcsolatot nem lehet...
Szoktam figyelni hogy az egyik kollegám lassan pl beköltözik az irodába. Sztem ha lenne ott mondjuk vmilyen ülőgarnitúra, vagy kicsit nagyobb asztal, hát 160 %, hogy ott aludna -.- :D
Bár ő esküszöm élvezi azt, amit ott bent művelhet... Hihetetlen. Én már attól is sokkot kapok mikor őt figyelem, ahogy futkározik mint vmi mérgezett egér :D



A másik hogy elkeserítő mennyire ostoba emberek élnek ezen a bolygón...
Hiába mondod el hogy mi van, nem érti meg... Aztán elmondod máshogy, akkor sem jut el a tudatáig, mert az alkohol meg a ki tudja milyen szerek már elpusztították az agya azon felét, ami az adatfeldogozásért felelős XD Hiába akarod normálisan a tudtára adni valakinek hogy mi a véleményed, a másik felkapja a vizet, ordít, káromkodik, butaságokat mond, mert rosszul értelmezi a dolgokat, mert talán nem is akarja jól értelmezni a dolgokat...elveszti a maradék eszét is... aztán lehúz a saját szintjére. ez egy félelmetes képesség. inkább meneküljetek ha ilyennel találkoztok, mert vámpír képességeivel leszipolyozza a maradék hidegvéredet is. :D:D:D


Csak óvatosan emberek, szűrjétek a vámpírokat :D :*

2011. június 19., vasárnap

Rózsák

Hangulat: http://www.youtube.com/watch?v=BUC2oxiKZ54&feature=player_embedded#at=149


Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is.
Mert ő az én rózsám..... <3










“Kétféle beszélgetés van.
Az egyik, amikor mondom a magamét. Amikor önmagamat akarom érvényesíteni. Szavakkal hatalmat lehet szerezni, olyan világot, amely csakis rólam szól, amelyben én vagyok a fontos: amit én gondolok, én érzek, én élek, én fájok – színjátékot, melyben én vagyok a főszereplő.
Aki a magáét mondja: egyedül van. Olyan világban él, ahol senkinek sincs köze hozzá.
Ennél pontosabban nem lehet elmondani azt a helyzetet, amelyben élünk, s amit úgy is nevezhetünk: a szeretetlenség világa. Aki csak mondja a magáét, annak nincs szüksége barát­ra, testvérre, feleségre. Csak közönség kell neki.
A másik fajta beszélgetés az, amikor valaki társat keres. Ez nagyon ritka.”

Én nagyon szeretek beszélni, és mondani a magamét. De tudom mikor kell hallgatni, tudom mikor jobb ha hallgatok, tudom mikor van az, hogy nem szabad szólni, mert egyetlen hang is megzavarná a pillanatot.
Tudom hogy néha egyetlen ölelés fontosabb, és mélyebb érzéseket ad át, mint ezer szó...
Tudom hogy van körülöttem pár olyan ember, akihez nem kell szólnom. A ki nem mondott szavaimat is meghallják, érzik, hogy mit suttogok belül.
Ők a rózsáim. És ha bizonyos értelemben vett társam nincs is, vannak a rózsák. Akik lehet hogy többet érnek, mint bármilyen férfi-nő kapcsolat.... <3



2011. június 17., péntek

"Királylányos mese"

Hangulat: http://www.youtube.com/watch?v=w4ThW_fdt2I&feature=related <3

„Mind emlékszünk a gyermekkori esti mesékre.
A cipő Hamupipőkére illik, a békából királyfi lesz,
Csipkerózsika felébred egy csóktól.
Egyszer volt, hol nem volt és boldogan élnek, míg meg nem halnak.
Tündérmesék. Amolyan álmok.

Csak az a baj, hogy a tündérmesék nem válnak valóra.
Az élet nem egy mese, és a boldog befejezések sem gyakoriak benne.
Az életben a fiatal királynő zsarnokká válik és csatába állítja alattvalóit.
Ezért kellenek nekünk filmek.
Hogy emlékeztessenek minket arra, hogy mindennek ellenére
a szerelem elő tud bukkanni még a legvalószínűtlenebb helyeken is.

És néha még a mesék is valóra válhatnak.”

2011. június 15., szerda

Apró örömök

Aki ismer engem személyesen is, az tudja rólam, hogy "hajbuzi" vagyok :D:D:D
Megszállottan keresem, kutatom, figyelem, vágom, és alakítgatom a tökéletes hajkoronákat.... :D
14 éves koromig az enyém is gyönyörű VOLT, most persze siratom azt,amit akkor már ki nem állhattam. Bele vagyok szeretve a stílusos frizukba. Nem minden a hosszú haj, mert tényleg nem. És van akinek nem is áll jól, csak a rövid, elegáns vagy épp a kócosan csajos.
De az én lelkem már több éve a hosszú hajért sír :D
És mióta van, hát hogy is mondjam...

Ez számomra olyan dolog, mint mikor egy motoros megveszi az első motorját. Kedves hugimon én személyesen is láthattam az extázist :D:D Más annyit mond rá hogy, hmmm szép, tényleg, vagy jól megy... vagy, amennyit a kedves barátnőim is értenek hozzá: aztaaa de jó piros színe van :D

Vagy mikor egy lány vesz egy magassarkút. Persze el vagy tőle ájulva. Képes lennél akár abban is aludni... :D Nekem is van pár ilyenem, amibe bele vagyok bolondulva, és még akkor is azt látják rajtam az emberek, mikor vérzik, mikor már nincs a fél lábamon bőr, mikor már 3 órája nem érzem a lábujjaim... Mert gyönyörű. És mert abban "igazi nőnek" érzem magam (: Persze ezt más nem így látja, megdícséri hogy milyen csinos, hogy milyen jól mutat a lábamon, de az érzés, amit a "cipellő ad", az csak az enyém... <3

És ilyen volt a hajam is, igaz most ideiglenesen  nem volt hosszú, mert pénztárcámban románia állt elő, és megszorításokat kellett alkalmaznom :D:D
De végre valahára visszakaptam a hosszú fekete tincseimet, és észrevettem magamon hogy úgy mentem az utcán mint akin vmi tuningműtétet hajtottak végre :D:D
Jelentem fantasztikusan jól érzem ma magam, és mondhatja bárki hogy milyen "műmaca" az a lány, nem érdekel. Próbálják ki mit tesz az, ha teljesül az ember több éves vágya, aminek még látszata is van 8) Én szerelmes vagyok a hajba, és végre jól érzem magam a bőrömben 8) <3

Köszönöm "matrixos csajszik" :D
Azt hiszem ennek örömére megyünk, és jól belevetjük magunkat a győri éjszakába :D

Sok puszi és nagy ölelés Nektek, kedves kis olvasóim :* , és csináljátok azt, ami titeket boldoggá tesz, ne másnak akarjatok megfelelni... Fölösleges. Egyszer élünk, legalábbis egyre emlékszünk... :D:D

2011. június 11., szombat

Kapcsolatok

Mennyire érdekes, hogy akármerre járhat, és akármit csinálhat éppen az ember a világban, biztos hogy minden a kapcsolatokról fog szólni. Mi, hogyan, mivel és kivel áll összeköttetésben. És ha jobban megnézzük... milyen érzelmeket vált ki az emberekből egyes kapcsolatok létrejötte, vagy épp ellentettje...
Mennyire felkavaró tud lenni az ember életében egy apró kis pillanat ?!
Felkavaró. Igen, nem is kicsit. Hányszor volt már veled is az, hogy megláttál az utcán valakit, vagy épp a buszon, esetleg egy előadásra jártatok az egyetemen... vagy munkahelyedre belépve összefutottál "vele",és azt mondtad hogy AAAHHH. Ő!!! Nekem őt meg kell ismernem! Aztán mikor újra belebotlottál, mert a sors úgy alakította hoyg valamiért, valahol  később szóba elegyedtetek egymással... És csak nézted hogy ÚRISTEN, ez Ő, akit meg akartam ismerni... :D:D És ott áll előtted, melletted, Veled beszélget... És úgy érzed hogy neked KELL. Most már másra nincs is szükséged.
Vagy van a másik eset, mikor egy "chat ablakba" szeretünk bele... Akivel nap mint nap órákon keresztül képesek vagyunk csevegni. Fontosabbnál fontosabb világmegváltó dolgokról :D:D:D És KELL. És azt érzed hoyg ha nincs meg a napi adagod akkor biztosan megőrülsz, meghalsz, megtébolyodsz. Függő leszel. Igen. Mondhatni hogy egy ismeretlen ismerős tartja a kezeiben a legmélyebb érzéseidet.
És van mikor azt mondod hogy nekem már mind1 hol. Akár a világűrbe is kilőhetnének, én ott is találok magamnak néhány űrlényt, mert mondhatni hogy már igényled azt, hogy függő legyél. Hogy valaki a mindennapok unalmas perceiben néha egy megváltó szempillantással, egy szóval, egy üzenettel hatást gyakoroljon rád. És megváltoztassa további életed....

Megcsalsz?! Hátjó. Teakartad. :D :D :D












http://www.youtube.com/watch?v=EPo5wWmKEaI (baby everything alright :D )

2011. június 10., péntek

"Mutass utat"

Keresem életem mutatóujját...(:


Ma egy olyan régi ismerősömmel utaztam a vonaton, tényleg abszolut véletlenül, aki már több évvel ezelőtt megtalálta. És olyan fura érzés volt arról beszélgetni vele, hogy kit, mikor, merre, és hogy jegyzett el élete nagy Ő-je. És persze aztán milyen volt az esküvő...
Aztán vettem egy mély lélegzetet, sóhajtottam egy nagyot.... és próbáltam nem arra gondolni, hogy ez az én életemben jelenleg oly távolinak tűnik, mint vmi fényévekre lévő galaxis -.- 
Bár nem is tudom mi a jobb, ha már valaki fiatalon megtalálja azt, aki mellett azt érzi, hogy mind1 hogy hol, csak vele legyek. semmi nem számít, csak érezzem hogy esténként a karjai között alszom el. Lehet hogy ez most nyálasan csöpögősen romantikus... és valaki már most rosszul van :D 
De valljuk be... Minden embernek, és élőlénynek szüksége van egy 'társra', akire más szemmel néz, akiért ha éppen összeomlik körülöttünk a világ még akkor is érdemes élni, és a puszta léte miatt is, könnyedén tudsz a romokon átlépni... Mert azt érzed, van miért, van kiért. 

És mi van akkor, mikor több éve együtt vagytok, és egyszer csak beüt a krach?! Hányszor hallottam már... És hányszor hallgatom én is, hogy "De Szisziiiiii most mit csináljak???? Én imádom. Még minidig. Nem érdekel milyen szemét volt velem. Nem érdekel hogy mit csinált, nekem kell. Szükségem van rá. Meghalok nélküle." 
Nah ugye hogy nektek is ismerősek ezek a tipikus mondatok, amik végülis a "szeretem"-nek a továbbfejlesztett, össze- vissza beszélő, és megértetni próbáló magyarázkodása. Úgyis tudjuk, hogy ha valaki szerelmes, akkor az szerelmes... Azt nem kell magyarázni, arra nincs is magyarázat... Az ember olyankor nem normális :D :D :D 
Az addig létező realitását elveszti, az agysejtei amik próbálnák az adott helyzetet "normálisan" kezelni, tök tuti hogy már rég elpusztultak. :D 
Tehát nem tudunk mit tenni, hívjuk, megyünk, futunk, rohanunk, utazunk hozzájuk. Azokhoz akik ilyenkor jól megmondják nekünk hogy: Ne sírj miatta, nem érdemel meg téged! Ez egy szemét! Csak tönkretesz! Ne törődj vele! Aki téged képes elengedni az nem normális. Hidd el hogy találsz mást aki a tenyerén fog hordozni. És az éppen lelkibeteg kollega mindebből csak ennyit hall:  BLABLABLA.... 
Mert ő persze hogy azt szeretné, aki éppen érzelmileg taccsra vágja. Aki miatt a szíve már millió darabokra szakadt, és aki miatt elveszti az eszét. Még azt a maradékot is... :D :D
De ez már csak ilyen. Az élet ettől szép, hogy érthetetlen...