Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is.
Mert ő az én rózsám..... <3
Az egyik, amikor mondom a magamét. Amikor önmagamat akarom érvényesíteni. Szavakkal hatalmat lehet szerezni, olyan világot, amely csakis rólam szól, amelyben én vagyok a fontos: amit én gondolok, én érzek, én élek, én fájok – színjátékot, melyben én vagyok a főszereplő.
Aki a magáét mondja: egyedül van. Olyan világban él, ahol senkinek sincs köze hozzá.
Ennél pontosabban nem lehet elmondani azt a helyzetet, amelyben élünk, s amit úgy is nevezhetünk: a szeretetlenség világa. Aki csak mondja a magáét, annak nincs szüksége barátra, testvérre, feleségre. Csak közönség kell neki.
A másik fajta beszélgetés az, amikor valaki társat keres. Ez nagyon ritka.”
Én nagyon szeretek beszélni, és mondani a magamét. De tudom mikor kell hallgatni, tudom mikor jobb ha hallgatok, tudom mikor van az, hogy nem szabad szólni, mert egyetlen hang is megzavarná a pillanatot.
Tudom hogy néha egyetlen ölelés fontosabb, és mélyebb érzéseket ad át, mint ezer szó...
Tudom hogy van körülöttem pár olyan ember, akihez nem kell szólnom. A ki nem mondott szavaimat is meghallják, érzik, hogy mit suttogok belül.
Ők a rózsáim. És ha bizonyos értelemben vett társam nincs is, vannak a rózsák. Akik lehet hogy többet érnek, mint bármilyen férfi-nő kapcsolat.... <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése