A 20. szülinapomra kaptam valamit, ami nagyon kedves a szívemnek... Egy olyan "igazi" fényképezőt.:)
Teljesült az egyik nagy vágyam. A szüleim ajándékoztak meg vele, lassan már két éve... (hogy telik az idő:O)
Nos, mikor kibontottam a kis csomagot, enyhe zokogógörcsöt kaptam... :$ Alig bírtam abbahagyni... Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen ajándékot fogok kapni <3 Azóta hozzám nőtt, egyek vagyunk. Ő és én :))
Ezt ma találtam, gondoltam megosztom Veled is :)
Azért fényképezünk, mert tudjuk magunkról, hogy felejtünk. Elfelejtjük a hetet, a napot, az órát; elfelejtjük azt a pillanatot, amikor a legboldogabbak voltunk. ♥
És milyen igaz... Ha tehetném minden nap minden pillanatában csinálnék egy fotót az engem körül vevő világról, az érzésekről... A mosolyról, könnyekről, villámokról, napsütésről, emberekről, szitakötőkről, tetoválásokról, falevelekről, hajnalokról... minden szép és "csúnya" dologról...
Mivel sosem növök fel, és ezt már anyukám is számtalanszor dörgölte az orriom alá... :
Sosem szabad elfelejtenünk a bennünk lévő gyermeket. Mert a bennünk lévő gyermek az, aki megakadályozza, hogy megbolonduljunk. :)
Nem gondolom, hogy az élet értelmének kérdését egy megoldásra váró feladatként kellene elképzelnünk. Van az élet, és vagyok én. Bármi megtörténhet....
Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes. Azt, hogy hogyan éljek, mit tegyek, mind az óvodában tanultam meg. Az egyetemen a bölcsesség nem volt különösebb érték, az óvodában azonban annál inkább. Íme, amit ott tanultam: Ossz meg mindent másokkal! Ne csalj a játékban! Ne bántsd a másikat! Mindent oda tegyél vissza, ahonnét elvetted! Rakj rendet magad után! Ne vedd el a másét! Kérj bocsánatot, ha valakinek fájdalmat okoztál! Evés előtt moss kezet! Húzd le a vécét! A frissen sült sütemény és a hideg tej tápláló. Élj mértékkel! Mindennap tanulj, gondolkodj, rajzolj, fess, énekelj, táncolj, játssz és dolgozz egy keveset! Délutánonként szundíts egyet! A nagyvilágban óvatosan közlekedj, fogd meg a társad kezét és ne szakadjatok el egymástól!
Úgy tűnik, pár évente összekaparom a széthullott életemet, azután újrakezdek mindent a semmiből. Mindegy, mibe fogok, mindegy, milyen elszántan próbálkozom; úgy tűnik, nem tudok felkapaszkodni a boldogság, a siker és a biztonság szédítően magas csúcsaira, mint mások. (...) Szeretnék elérni egy pontot, amikor egy pillanatra abbahagyok minden munkát, körbenézek, megkönnyebbülten felsóhajtok, és azt gondolom: végre ott vagyok, ahol lenni akartam! Valami hiányzik, tudod? Az életnek az a különleges varázsa, amit éreznem
kéne... de a varázslatnak nyoma sincs.
Az emberek nem egyszer és mindenkorra születnek meg azon a napon, amikor az anyjuk a világra hozza őket, hanem az élet újra meg újra rákényszeríti őket, hogy megszüljék magukat.
A könnyebb utat akarod választani, mert félsz. Félsz, mert ha elbuksz, akkor nem tudsz mást hibáztatni. De hadd mondjak valamit: az élet ijesztő, szokj hozzá! Nincsenek varázsos megoldások, minden tőlünk függ, úgyhogy állj talpra, menj és tegyél érte valamit! Mert azértékes dolgokat sohasem könnyű megszerezni.
Olyan nagyképűen, magabiztosan szoktunk ítélni! Megvan a véleményünk: ez ilyen, az olyan. Pedig dehogy tudjuk, milyen a másik ember! Egy másik életből csak a felszínt látjuk, a jéghegy csúcsát. De hogy mi is történt egy másik ember életében a születésétől kezdve mostanáig, hogy mitől lett ilyenné, milyen terheket hordoz, mennyi érték és szépség van benne, csak talán nem volt, aki előcsalogassa, észrevegye - sokszor alig-alig sejtjük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése