Egy szobányi emlék

Esik az eső.
Sír az ég is...
Az utolsó éjszaka együtt. Leírni is rossz, kirázott a hideg.


Most van az, amikor nem tudom hogy mondjam el... 
Pedig nagyon akarom. 
Ki szeretném magamból írni az érzéseket és az emlékeket.
De képtelenség. Ezeket nem lehet. Át akarom adni, azt akarom hogy te is érezd milyen az, amikor valami megváltozik.
Mikor valami úgy változik meg hogy igazából észre sem veszed. 
Pedig ott történik előtted...Mi több. Veled.
És a legfájdalmasabb, hogy ez a változás valaminek a végét jelenti.
És mégsem érzékeled, csak arra eszmélsz fel hogy már NINCS.
Hogy egyik pillanatban még a jelened, másikban pedig már csak a múlt kedves emléke az a kis szoba, a 12 m2, a narancs falak, a pici szekrények, amikbe 3 éven keresztül egy élet volt bezsúfolva; és a lányok....


http://www.youtube.com/watch?v=i0mQuqI858s&feature=player_embedded#at=177  :/ <3


A lányok. Róluk nem is tudom mit, és hogy.... tényleg nem tudom hogyan írjam le, mennyire fognak hiányozni...
Pedig még itt vannak mellettem, de épp ez az ami hiányozni fog. Hogy csend van. És mégsem vagyok egyedül.
Hogy minden apró kis rezdülését ismerjük egymásnak. Tudjuk hogy mivel lehet a másiknak igazán örömet okozni, és akár egyetlen szóval egy életre megbántani. 
Félelmetes mikor ennyire ismersz már valakit, és még akkor is igényled a társaságát mikor rossz passzban van, mikor az egész világot utálja, mikor téged is ki tudna nyírni egyetlen mozdulattal, de nem teszi. 
Mert történhet bármi,  Barátnők vagytok. Megosztjátok egymással minden egyes perceteket.
Élettársak. 
Felejthetetlen pillanatok, napok és éjszakák. 
Együtt sírtunk, nevettünk, együtt utáltuk "a szemét pasikat", virrasztottunk vizsgák előtt, majd "nekünk már úgyis mind1 alapon lementünk bulizni", ünnepeltünk, megleptünk, meglepődtünk, megilyedtünk, megszoktuk, megálmodtuk, megcsináltuk... Segítettünk egymásnak, kérni sem kellett.
Imádom őket. Már most hiányoznak...


Legördült egy könnycsepp :/ 
Ebben 3 év minden emléke benne volt....


"Voltak órák, amikor úgy tűnt mintha várna, valamire várna minden perc.
Ahogyan a tél is várta, de talán pont mi vártuk azt,
A balzsamos tavaszt, egy fuvallatot mára.
És voltak esték, amik a végtelent keresték, színevesztett pokrócokon álmainkat lesték.
De végül szerteszálltak, végleg tovább álltak, csak néhány fosztott emlék, amit itt hagytak a mára."