Érintés

Az ébresztőm ( a lehető legironikusabb hangsúlyt képzeld most ide) "csodálatosan muzsikáló hangja" után
a teljes megsemmisülés kerített hatalmába. Gondoltam hogy még 5 percet, CSAK 5 PERCET. Muszáj.
Esküszöm jó leszek, felkelek, és ma teszek a társadalom fejlődéséért. Bemegyek dolgozni. Csak had álmodjam tovább azt amit végülis már az ébredés pillanatában is pontosan tudtam hogy lehetetlen lenne. Hát nem, könyörtelen volt és egyetlen perc elteltével újra a fülemben hallottam azt a hangszerű izét,
amivel pillanatok alatt ki lehet kergetni a világból.
Oké. Felkeltem. Beleléptem a bőröndömbe. Majd mondhatni hogy egy harakiri mozdulattal átrepültem a széken. Mindezt azért mert megpróbáltam egy fitt és üde reggeli légies mozdulattal kiugrani a bőröndből. Sebaj. Két lábujjal több vagy kevesebb, végül is nem mind1?!
(ne vigyorogj, kicsit nagyobb együttérzést.kérlek) :D
A kb 6 táskám ami a székre volt felakasztva 19 felé szállt. Nem is tudtam hogy ennyi van :D:D
Szóval hátna. Megesik. Jót röhögtem magamon, majd ráeszméltem hogy Szilvike nem ártana hiperturbó sebességre kapcsolni, mert 15 perc múlva megy a buszod. *.*

Elővettem hát mélyen rejtegetett szuperhősnő képességemet és fésűvel, szemceruzával, púderrel, hajvasalóval és parfümmel a kezemben "gyorsan" megpróbáltam teljesíteni egy abban a szituációban lehetetlennek tűnő dolgot, felvettem egy ruhát! :D. Mikor hallottam egy reccsenés szerűt. Nah mondom le vagy ****va!!! Akkor sem öltözök áááát!!! Elmegyek így. Tényleg nem érdekelsz.
Határozottan ilyen véleményen voltam, míg nem szembe jött velem A tükör. :D:D Hát akkor úgy gondoltam hogy nahjó. Mégis átöltözök. :D Nem megyek el egy olyan szoknyában, ami hál'isten a szuperhősnő pozitúrámnak köszönhetően most már oldalt is lazán szellőzik.. -.- :D

Jelentem sikeresen átöltöztem, és még a buszt is elértem. Persze előrelátóan nem vettem fel magassarkút. Tudtam hogy akkor ma tuti nem látnak a munkahelyemen. :D

http://www.youtube.com/watch?v=CYSEt2Hq89Y  ez annyira illik ahhoz, amit most szeretnék Neked elmesélni (: <3

Ülök a buszon, félelmetesen halálos gyors tempóban közeledtem a cél felé. Mikor az egyik buszmegállóban felfigyeltem egy süket-néma apukára, kézen fogva a párjával, akik egy alig 2 hónapos csecsemőt tolhattak (: Mivel a busz időzött egy picit a megállóban, néztem a családot.
Nem akartam megbámulni őket, de akárki rájuk nézett, ott maradt a tekintete. Ilyet még nem láttam, mikor egymáshoz szerettek volna szólni, mindig meg kellett érinteniük a másikat, hogy figyelj, "meg szeretném veled osztani a gondolataimat".
És azokban az érintésekben benne volt minden. Minden ami szeretet. De tényleg.
Mennyire más úgy beszélgetni egy hozzánk közel álló emberkével hogy néha megérint minket. Néha megsimogat, megfogja a kezed, érezteti hogy ott van Veled. És ők a nap szinte minden percében ezt élik át. Sugárzott belőlük az hogy oda vannak egymásért, és alig várják hogy újra legyen valami mondanivalójuk a másik számára(: Mosolyogtam... Aki látott tuti biztos hülyének nézett. Sokszor kapom magam azon, hogy felfelé görbül a szám, néha eszembe jut egy régi emlék, egy aranyos pillanat, vagy csak meglátok valamit, amit más nem vesz észre, és persze senki nem érti az a dilis lány meg min vigyorog egyfolytában...
A saját életén...